Az Európai Unió számos országában, köztük Magyarországon is törvényi előírások vonatkoznak a munkahelyi pszichoszociális kockázati tényezők feltérképezésére. Ezek alapos ismerete mindenki számára szükséges, akár munkáltatóként, akár munkavállalóként közelítjük meg a témát.
Többek között megemlíthetők a munkahelyi stresszhelyzetek és konfliktusok, a jogviszony bizonytalansága vagy éppen a munkarenddel kapcsolatos kellemetlenségek. Ezek mind pszichoszociális kockázatnak minősülnek, melyek kapcsán akár munkabalesetek vagy lelki eredetű szervi megbetegedések is bekövetkezhetnek, negatív befolyásuknak köszönhetően.
A fent említett jogszabályok szerint minden szempontból a munkáltató felelős a munkahelyi egészségvédelemért és biztonságért. Manapság sajnos elég nagyszámban nőtt a pszichoszociális kockázati tényezők aránya, melyért felelőssé tehető például a nagyfokú munkamegterhelés, a monoton feladatok ellátása, illetve az alkalmi munkavégzés arányának növekedése, vagy a munkahelyen történő erőszak kockázata is.
A felsorolt tényezőket, ha csak olvassuk is, negatív hangulatot keltenek, nemhogy akkor, amikor valaki át is éli őket, vagy akár csak egyet is közülük. Ez pedig súlyos következményekkel járhat nem csupán az egyénre, de a cégre nézve is. De mégis miből veheti észre a munkáltató, ha valami nem stimmel?
Egyértelműen a túlzott stressz jele, ha a munkatársak lehangoltak, gyakran fáradtak és elutasítják vagy rosszul tűrik az újabb kihívásokat. Felmerülő problémák esetén passzívak, csökken a motivációjuk és az elkötelezettségük, ezzel együtt persze a hatékonyság is zuhanásnak indul. Fel kell figyelnünk a gyakori hibázásokra és tévesztésekre, az agresszív megnyilvánulásokra. Ezeket tetőzve akár munkahelyi balesetek is történhetnek. Szintén észbe kell kapni, ha hirtelen sok lesz a betegeskedés, növekszik emiatt a hiányzás és táppénzes napok száma.
Ahhoz, hogy hatékonyan és célzottan tudjuk megoldani vagy inkább megelőzni a problémákat, fontos, hogy a kockázati tényezőket felismerjük, feltérképezzük. Amennyiben aztán a fent említett stresszforrásokat sikerül megszüntetnünk, vagy legalább redukálnunk, azzal sikerül biztosítanunk dolgozóink számára egy megfelelő és egészséges munkalégkört. Ehhez nyújt segítséget az OcCare csapata által végzett kockázatfelmérés és értékelés, melynek köszönhetően több beavatkozási formán keresztül enyhíthető a munkahelyi pszichoszociális kockázatok jelenléte.